|
|
|
|
Névadónk
|
A névadás nagy felelősség, mert egy
életre szól. Különösen körültekintőnek kell lennünk, ha
egy iskola választ magának nevet. Sokáig kutakodtunk
múltunkban megfelelő név után, mert mindenképpen a
magyar történelemből szerettünk volna választani egy
olyan személyt iskolánk névadójának, akinek élete,
munkássága példa lehet mindannyiunk előtt. |
|
Kikértük lakóhelyünk múltjának
elhivatott ismerője, dr Lévai Béla véleményét is, végül
két alternatíva - Várday István és Lorántffy Zsuzsanna -
közül az utóbbi mellett döntött tantestületünk a szülői
közösség egyetértésével.
Azért választottuk őt névadóul, mert szívén viselte mind
a szegényebb, mind a gazdagabb réteg oktatását, mind a
kisebb, mind a nagyobb tanulókat; a tanítók képzését,
továbbképzését, az oktatás fejlesztését. |
 |

Serkei Lorántffy
Zsuzsanna
Ónod, 1600. -
Sárospatak, 1660. április 18.
A Képes Krónika szerint a Rátót nemzetség Könyves Kálmán
idejében az apuliai Casertából jött Magyarországra. A Rátót
nemzetségből származott az a Loránd, aki Serke várának volt az
ura 1324-ben, s akinek Loránd nevű unokájáról vette a nevét a
Lorántffy család. Serkei Lorántffy Mihály 1608-ban jutott
Sárospatak birtokába. Első neje zeleméri Kamarás Borbála volt,
tőle született Lorántffy Zsuzsanna, akinek édesanyja már 1610
előtt elhalálozott. Atyja másodszor csíkszentkirályi Andrássy
Katalint vette el, de ő is meghalt már 1614-ben. Lorántffy
Zsuzsanna menyegzőjét 1615-ben tartotta Rákóczi Zsigmond
fejedelem fiával, Rákóczi György akkori onódi kapitánnyal és
borsodi főispánnal. Házasságukból hat gyermek született, de csak
az 1621 jan. 30-án született II. Rákóczi György és az 1623-ban
született Zsigmond érték meg a felnőtt kort. Ferenc nevű fiúk 5
éves korában hunyt el, azután már, hogy az erdélyi rendek I.
Rákóczi Györgyöt Segesvárott 1630. nov. 26-án erdélyi
fejedelemmé választották és dec. 22-én be is iktatták.
Férje gyakori, főként háborús távollétei miatt Lorántffy
Zsuzsannára hárult a hatalmas birtokok igazgatása, vezetésükben
igencsak kitűnt. Férje felsőmagyarországi hadjárata idején
György fia vitte a tulajdonképpeni kormányzást, míg Lorántffy
Zsuzsanna különös szervező képességének adta tanúbizonyságát. Ő
fogadta fel a csapatokat, azokat férje után küldte, gondoskodott
a várak felügyeletéről, az Erdélybe küldött foglyok ellátásáról
és a hadak pontos fizetéséről is.
Idősebb fia György Báthory Zsófiát vette feleségül 1643. febr.
2-án, akit a fejedelmi család a református vallás fölvételére
kényszerített a menyegző után. 1648. okt. 11-én I. Rákóczi
György meghalt, ekkor Lorántffy Zsuzsanna atyai birtokára,
Sárospatakra vonult vissza és onnan igazgatta hatalmas
birtokait, melyek jövedelméből bőségesen támogatta a református
egyházat, különösen annak iskoláit. Így a gyulafehérvári
főiskolán kívül támogatta a váradi, debreceni és sárospataki
református kollégiumot, valamint Apáczai Csere János kolozsvári
Farkas utcai iskoláját is, sőt 1657-ben román nyelvű iskolát
alapított Fogarason.
A fejedelemasszony az egyetemi hallgatóknak stipendiumokat
juttatott, hogy a külföldi egyetemeken képezzék magukat. Ő hívta
meg 1650-ben Comenius János cseh tudóst a Sárospataki
kollégiumba tanítani, ahol ő alapvető pedagógiai műveket is írt.
Szoros kapcsolatot ápolt a református hittudósokkal, sőt maga is
írt református hittudományi munkákat. Zoványi szerint a Szent
Lélek származásáról írott kézirata elveszett, de a Mózes és a
próféták című könyvét 1641-ben kiadta. Ez a mű a református
vallás 45 ágazatát bizonyítja szentírási helyekből. Lorántffy
Zsuzsanna valójában elsősorban a református vallás úgynevezett
puritán ágazatát támogatta szemben fiának gyulafehérvári
udvarával, amely menedéket adott a puritánok elől elmenekült
episcopális Isaak Basire anglikán hittudósnak a gyulafehérvári
főiskolán 1654 - 1661-ig.
Vallási meggyőződését és diplomáciai
kapcsolatait tükrözi az is, hogy kisebb Zsigmond fia Bethlen
Gábor egykori szövetségesének, Frigyes kálvinista cseh királynak
árván maradt leányát, I. Jakab angol király unokáját, Henriettát
vette el Sárospatakon 1651-ben, de a menyasszony már 3 hónap
múlva meghalt és a vőlegény is követte őt a halálba 1652. febr.
4-én.
Lorántffy Zsuzsanna dicsőségét hirdetik azok a pompás úri
hímzések is, melyeket a fejedelemasszony maga hímzett, s
melyekből úrasztalra adományozott terítőket.
Sárospatakon 1660. április 18-án halt meg. |